Jutas Futókör
Hamarosan elkezdődik Veszprém új futókörének a kivitelezése, mely a teljes lakótelep területén (Jutasi út - Munkácsy Mihály utca - Március 15. utca - Görgey Artút utca - Aradi vértanúk útja) helyezkedik majd el. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Veszprém 2030 Kft.-t bízta meg a projekt lebonyolításával.
A fejlesztés az itteni közlekedésben egy eddig hiányzó infrastrukturális elem szerepét is betölti, elsődleges funkciója pedig az ott lakók és mindennapi használók életminőségének, valamint a városrész minőségének javítása, mely jelentősen növelhetné a kisebb közösségek bevonódását a kulturális és sportéletbe. A terület átadása 2022. augusztus 29.-én megtörtént, így a kivitelező Practical Kft. által hamarosan elkezdődnek a munkák.
A kialakításra kerülő 3256 méter hosszúságú, elsődlegesen süllyesztett szegélyekkel határolt, rekortán burkolatú futókör, egy 1,60 méter szélességű "nagykörből", és két 1 méter szélességű kisebb betétkörből, úgynevezett "iskolakörből" áll. A tervezésnél 3 különböző piros, kék és sárga útburkolattal találkozhatnak majd a használók, bizonyos helyeken pedig 70-es évekbeli modernista geometriai minták jellennek meg, mely teljesen illeszkedik a panelépületek stílusához. Ezek a felfestések mindig figyelemfelkeltésként szolgálnak a futók számára, hogy valamilyen akadály következik. (Pl. gyalogátkelő, főút)
A futókör nyomvonala több helyen érint meglévő út és járdafelületeket. A járdán a rekortán burkolat helyett színes felfestésekkel jelzik a további nyomvonalat, ebben az esetben törekedtek a tervezők arra, hogy a futókör nyomvonala olyan járdafelületeket érintsen, mely régóta felújításra vár, így végre erre a problémára is megoldás született. Azok a gyalogátkelők, melyekkel érintkezik a futókör, megújításra kerülnek és csillapított módon kapcsolódnak egymáshoz, hogy akadály nélkül haladhassanak a futók, így ezzel a babakocsiknak és a mozgáskorlátozottaknak is könnyebb lesz az áthaladás.
A nagykör nyomvonala mellett több megoldás is született még, hogy mivel lehetne kiegészíteni, konfortosabbá tenni a futókört, így a tervek mentén a jövőben is lehet fejleszteni a helyszínt az igényeknek megfelelően.
A Veszprém 2030 Kft. a lakókkal való folyamatos kapcsolattartásra törekszik majd a kivitelezés ideje alatt, hogy az esetleges problémákat azonnal orvosolni tudja.
A futókör átadására 2023 júniusában kerül sor. Addig kérjük a lakosság türelmét és megértését, hiszen reményeink szerint a beruházás végén mindenki elégedett lesz az eredménnyel!