Szinte percre pontosan tartják az ütemtervet

2022.08.22

Csütörtökön fél napra lezárták a Jókai utca forgalmát, mivel a Ruttner-házba éppen akkor emelték be azt a liftet, ami a bejáratot is jelenti majd a várbörtön múzeumba hamarosan. Közben a város másik pontján egy újabb fontos mérföldkövéhez érkezett az egyik építkezés, aminek köszönhetően az egykori gyermekkórház mellett épülő parkolóház már az átadás napjától zöldbe burkolózik. Hogy a közelmúltban megtalált II. világháborús bomba hatástalanítása mennyire vetette vissza a Zöld város projekt beruházást, arra is, valamint az összes Európa Kulturális Főváros program égisze alatt megvalósuló építkezés aktuális állapotáról is megtudtunk több információt Lamos Pétertől, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetőjétől.

Acticity néven születik ujjá hamarosan az egykori Heim Pál gyermekkórház épülete és az egészségügyi funkciót felváltja a tánc- és mozgásművészet. Ezeknek szinte kimeríthetetlen tárháza lesz majd az épület, viszont az egyetem melletti területen nem csak ez jelent majd újdonságot, a földből már "kinőtt" egy háromszintes parkolóház szerkezete, sőt, a homlokzatára már furcsa fémládának tűnő elemek is felkerültek.

Hogy ennek mi lesz a funkciója a későbbiekben, arra Lamos Péter, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetője válaszolt portálunknak, annak a cégnek a vezetője, amely menedzseli az EKF keretében megvalósuló infrastrukturális beruházások többségét.

"Egy függőleges növényfal kerül majd ezekbe a ládákba úgy, hogy a növények nem itt kelnek ki a magjukból, hanem már egy ideje kertészetben zöldellnek és nőnek annak rendje és módja szerint. Tehát, amikor elkészülünk a parkolóházzal, csak elültetjük ezeket a növényeket a fém ládákba, amelyek már az első naptól kezdve zöldbe borítják az épület oldalát."

Az Acticity-nél egyébként szinte percre pontosan tartják az ütemtervet a kivitelezők, mondta el Lamos Péter, aki az építési terület aktuális eseményei kapcsán kiemelte, már a főépületben és az egykori mosoda épületében is befejezték a bontási munkákat és javában zajlik az építkezés. A tervek szerint pedig áprilisban be is fejeződik, ezután már csak az engedélyezés lesz hátra és birtokba vehetik a veszprémiek legújabb kulturális központjukat. 

A szoros ütemtervet még az sem borította fel, hogy néhány száz méterrel arrébb egy másik jelentős beruházás építésénél egy 500 kg-os légibomba került elő, aminek hatástalanításának idejére az egész belvárost le kellett zárni.

Ahogy Lamos Pétertől megtudtuk, a kivitelezőknek volt ideje felkészülni erre a nem várt eseményre és gyakorlatilag csupán arra az egy napra kellett leállni a munkával, amíg a tűzszerészek sikeresen elvégezték a hatástalanítást.

Ugyanígy terv szerint halad az egyetemi kampusz másik, a belváros felőli oldalán is az építkezés, itt - ahogy korábban már mi is megírtuk - a Zöld város projekt megvalósítása zajlik éppen, a végeredmény pedig egy nagy egybefüggő zöldterület lesz, amelyben összeolvad az egyetemi park az Erzsébet-liget sétányával, mélygarázs épül, a Miklós-szegen sétaút, alatta pedig kávézó nyílik majd.

Ez egyébként már várhatóan idén elkészül, a projekt viszont akkor lesz 100%-ig befejezve, amikor jövő tavasszal elültetik az új növényeket a környéken.

A liget tehát jelenleg építési terület, ezáltal a civil forgalom elől is el van zárva, viszont a héten egy másik beruházásnál is szükséges volt a forgalom korlátozása, amíg egy fontos elemet a helyére emeltek.

A Jókai utca 8. szám alatti Ruttner-háznál - ami hamarosan hostelként áll a város szolgálatába, egyben a várbörtön múzeum fogadótere és bejárata lesz - a lift tartószerkezetét emelték be daruval az épület udvarára.

Ez a lift lesz majd az, amivel a mozgáskorlátozottak feljuthatnak az épület emeleti szintjére és a felvonóval továbbhaladva a várbörtön múzeum új bejáratához lehet majd eljutni. Érdekesség, hogy a múzeum bejáratát az egykori őrbódé helyén alakítják ki, annak az ikonikus épületrésznek a helyén, ami még a börtön működése során több rab szökési kísérletében is szerepet játszott.

A Ruttner-házból a Várbörtön múzeumba felvezető út alapja az udvaron épülő üveg/fém anyagú lift, mely a régi, korábban lebontott őrtorony helyére, így a Törvényszék -3. szintjére, vagyis a Várbörtön Múzeumhoz érkezik. A lift építésének alapfeltétele egy stabil és nagy teherbírású vasbeton alap kialakítása volt, melynek a vár alatti sziklák jó támpontot adtak. A felvonó alapozása március-áprilisban több lépcsőben történt meg, a héten augusztus 18-án pedig ismét látványos változás elé néztünk.

A lift szerkezete fémből készül melynek darabjait az említett napon, egy daru segítségével beemelték az udvarba és azonnal a helyükre is rakták őket. Ez adja a vázszerkezetét a liftnek. Az elkövetkezendő két-három hónapban az alunyílászárókkal, a kerámia burkolattal, az üveg felületekkel és a liftet működtető és klimatizáló rendszerek, vezérlések beépítésével lesz teljes az építmény. A tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy burkolatok és az üvegfelületek színe harmonizáljon a meglevő építményekkel, ne legyen a környezetből kirívó. A lift segítségével lehet feljutni akadálymentesen a hostel első szintjére, ahol a szobák foglalnak helyet, majd második megállóként a várbörtön múzeumnál. Mivel a lift függőleges síkja és legfelső pontjának kijárata nem illeszkedik közvetlen a ferde Várfalhoz, ezért egy 3 méteres híd kapcsolja őket össze.
A 14 méter magasra emelkedő szerkezet 13 ember szállítására lesz alkalmas, október-november környékén pedig remélhetőleg megkezdődik a próbaüzem is.
A több száz éves gyönyörűen megújított Ruttner-ház és a modern lift együtt alkot majd egy új színfoltot a vár tövében.

Ami a Ruttner-ház többi munkálatát illeti, Lamos Péter elárulta, hogy hamarosan már az utcáról is látható lesz az új homlokzat, ami ismét az egykori patinás épület jegyeit hordozza magán, a falakon belül pedig gőzerővel dolgoznak a festő-restaurátorok a fali képek felújításán. A Ruttner-ház munkálataival pedig a tervek szerint idén decemberre végeznek és jövő év elején már vendégeket is tud fogadni. 

A három legnagyobb EKF-es infrastrukturális fejlesztésnél is érezhető, hogy számos esetben forgalomkorlátozással, lezárással járnak a munkák, ennek kapcsán Lamos Péter kiemelte azt az együttműködő és türelmes hozzáállást, amit a környéken élő veszprémiek tanúsítanak, ők pedig igyekeznek minden aktualitásról az építkezésekkel kapcsolatban időben tájékoztatni a lakosokat.

A három kiemelt projekt mindegyike ütemterv szerint halad, viszont a Veszprém 2030 Kft. munkatársai a nyár folyamán sem álltak meg és további munkaterületeket adtak át, vagy késztettek elő ahhoz, hogy hamarosan felvonuljanak a munkagépek. Ilyen például a Vár utca 17. szám alatti épületegyüttes, itt multifunkcionális előadóterem épül majd, a régi belvárosi Balaton bútorgyár területe, ahol parkoló, park és színpadok lesznek, a szikvíz parkoló helyén már a tervezőasztalon van egy új felszíni parkoló koncepciója, vagy éppen a Jutas-lakótelep szíve, utóbbinál hamarosan elindul a futókör építése. Ezeken kívül a város szélén, a vasútállomásnál is elkezdődtek a bontási munkák, ugyan ezek nem látványos részei a fejlesztésnek, ráadásul a lezárt területen belül zajlanak, de fontos mérföldköve egy leendő megújult parknak a vasútállomás épületének előterében.

Ezekről a beruházásokról szeptemberben részletes tájékoztatást fognak kapni a veszprémiek, ígérik a projekt vezetői.

Lamos Péter még hozzátette, a héten Lázár János, újonnan kinevezett építésügyi és beruházási miniszter veszprémi látogatása alkalmával megerősítette azt, hogy ezeknek a beruházásoknak rendelkezésre áll a fedezete és eredeti tervek szerint folytatódhatnak, így a veszprémiek hamarosan számos új kulturális és szabadidős lehetőséggel szembesülnek majd városukban.

https://www.vehir.hu/cikk/65627-szinte-percre-pontosan-tartjak-az-utemtervet